Balaton Sound vs. FEZEN - lehull a lepel!

Tavaly már született egy értekezés arról, hogy a metál koncertek és a zamárdi búcsú meglátogatása nem feltétlenül ellentmondásos dolog. Most viszont arról fogunk szólni, hogyan dőlnek meg az egyes fesztiválokkal szembeni sztereotípiák, hogy lesz egy narkós újgazdag tucutuc fesztiválból jó buli, és hogyan vághatják haza kedvenc metál zenekarunk koncertjét fos szervezéssel.

Azt mindjárt elöljáróban le kell szögezni, hogy múlt héten csütörtökön a Dream Theater valami olyant nyomott a színpadon, amit eddig kábé DVD-ken kaphattunk meg: lelkes, végre nem hullafáradt, profin megcsinált koncertet, olyant, ami miatt bárhol az országban el lehet adni 8-10 ezer koncertjegyet, ha ők a fellépők. Csak lehetőleg legközelebb ne a fehérvári vasútállomás mögötti sertéskarám legyen a helyszín...

Ugyanakkor a koncertélmény az előadó érdeme, a jó buli, emlékezetes fesztiválozás pedig jó részben a szervezésen múlik. És ez az, amiben az idei Balaton Sound összealázta a FEZEN-t. Nézzük akkor tételesen, milyen szempontok alapján jutottam erre a következtetésre:

Megérkezés, fogadtatás:

Masszív alkoholista barátaim a megmondhatói, hogy az első benyomás igenis fontos! Talán igazságtalanság, de mégis megteszem magamban az összehasonlítást, milyen érzés volt az amúgy unalomig ismert Zamárdiba és az ismeretlennek számító fehérvári helyszínre való megérkezés. Nos, előbbinél van az a bizonyos furcsa, bizsergető, különös érzés, amikor valami félelmetes mennyiségű bikinis igen jó csaj mászkál, amerre csak a szem ellát, úgy vonulnak, mint az orkok Minas Tirith felé (és annyian is!). Ezt a látványt nem tudja és nem akarhatja überelni senki és semmi, és ne is a Sound szervezés érdemeit szaporítsa a jelenség, de mindenképpen megjegyzendő.
Ezzel szemben van ugye a fehérvári megérkezés, szintén jó hangulatban, jó társasággal. Csak éppen egészen más környezetben, más "háttérobjektumokkal", hogy úgy mondjam...Szemerkélő esőben történő félórás séta után egy kedves metál lány odaszól, hogy ne az általunk kinézett vasúti felüljárón akarjuk megközelíteni a helyszínt, mert látja, hogy egyikünknél sátor van, és hogy ott a sátrasokat nem engedik be. Rögtön visszhangzik a masszív WTF részünkről, mi az, hogy ott sátorral bemenni tilos? Az egy másik buli? Végül is odaérünk, a hatalmas szeméttenger között kígyózó igazán dizájnos beengedő kapuhoz, ami kiválóan beleillik a lepusztult vasúti épületek, rozsdás kerítések, sártenger közepébe telepített jegykiadó bódék közé. Itt jött a felismerés, hogy nincs nálam készpénz, naivan megkérdem hát, hogy a rendezvény területén van-e automata, mert hogy igényelném. Miközben a biztonsági próbálja visszafogni a röhögését a teljesen képtelen kérdés hallatán, elmagyarázza, hogy hol a kórház, ahol a legközelebbi automata megtalálható. A sokak által gyűlölt Milán féle futva sétálós tempóval laza háromnegyed óra alatt készpénzhez jutottam itt, a királyokat koronázó városban. Jöhetett a karszalag kiváltás a sártengerbe rakott bódénál, majd a táska és ruházat átvizsgálása, utóbbinál nagy hangsúlyt fektetve a farzsebekbe rejthető szúró-vágó-mozgóképrögzítő eszközök felkutatására. Sátor nem probléma, csak azt az almát meg kell enni, mert azt bevinni tilos. Végre a felüljárón vagyunk, mehetünk át az egykori MÁV sporttelepre metálkodni.

Inside

Furcsa, de talán itt van a legkisebb különbség: amikor belépsz a Soundra, furcsa fejek szeletelnek kitartóan a vicces elektronikus zenére, a FEZEN-en pedig furcsa fejek csápolnak a szerintem nem kevésbé vicces Ossian koncertre. Mindkettő olyan, hogy kedved lenne azonnal beállni közéjük, hiszen ezért jöttél. Csak lassan kezd nyilvánvalóvá válni, hogy mi is a különbség egy 3000 Ft-os és egy 13000 Ft-os napijegyű rendezvény között. Nos, sajnálom, hogy az orkos hasonlatot már fentebb lelőttem, de hogy stílusos maradjak, a FEZEN-re menekült minden csaj Mória végtelen tárnáiból. Talán még a Balrog is ott volt. A statisztika és a normál eloszlás jelenségének élő cáfolata, hogy a jó 8000 fős tömegben összesen 4-5 szemrevaló lányt sikerült megfigyelni, jellemzően ázsiai turistákat. Amilyen szívet melengető a látvány a Soundon, olyan kijózanítóan ijesztő a FEZEN-en. Ennyi rusnyát castingolni se lehetett volna. Sebaj, igyunk egy sört!

Egységek

Nem kell nekem a Nordsee-s flancolás a metál koncertre, úgy is csak a lóvémat verném el a féktelen zabálással... de az hogy a fesztivál nyitónapján este nyolckor az ételosztó objektum étlapjának háromnegyede kifogyott, az kissé elgondolkodtató. Hatalmas betűk hirdetik a sült kolbászt, ami már az első nap nincs. Taps, öcsém, ti aztán profik vagytok! Hasonló elismerés jár mindenkinek, aki egy fesztiválra nemhogy  mágneses-chipes-kártyás fizetőrendszert nem visz 2011-ben, de még egy nyamvadt pénztárgépet se, és kézi nyugtatömbben kerül összeadásra minden kör sör. Mindenhol. Egy fesztiválon, ahol sűrűn mozognak metál együttesek és rajongóik. Hajjaj...

Hangzás

Röviden: a Soundon nem nagy kunszt talán az elektronikus muzsikát jól bedörrenteni, és bár sokak szerint a csütörtöki Snoop Dogg és Tiesto sokkal hangosabb volt a vasárnapi Guettánál, azért összességében részemről nem éri kritika a hangosítás. A Dream Theater esetében is ugyanez a helyzet, a kötelező első szám alatti gépészkedés után  - amennyire én hallottam - korrektre hozták a hangerőt és az arányokat, élvezhető, sőt, kurva jó volt! Ezt azért fontos megjegyezni abban az országban, ahol a sokat megélt Iron Maiden szíve szerint a harmadik szám után lejönne a Nagy Sziget Nagy Színpadáról...

Loca people

Sarkalatos kérdéshez érkeztünk. Azt ugye már megemlítettük a Soundról a Fezenre érkezni az kábé nyárból a téli olimpiára érzés, már ami csajokat illeti. Ami ennél is meglepőbb, az az emberek általános viselkedése a két rendezvényen. Idén bizonyosságot nyert, hogy a Sound az a hely, ahol a kutya nem foglalkozik veled, mert mindenki nagy társasággal jön, és velük szórakozik, vagy az előadóra figyel, esetleg a dílereket hajtja, de veled ugyan nem törődik. Ennek megfelelően minden egyes nagyszínpadi előadó alatt vígan mászkáltam WC-re és sörért a Soundon, gond és erőlködés nélkül mentem mindannyiszor vissza a tömeg közepébe, amely 15 ezer fő körül mozgott.  Nem úgy az eggyel idősebb korosztálynak zenélő, komolyabb és elvontabb zenét előadó Dream Theater koncerten, ahol a WC-re indulás pillanatától a visszaérkezésig nem kevesebb mint 6 vagy 7 pofán vágási kísérletet kellett hárítani. Ami nem is volna durva, ha egy hónapja egy minimum kétszer akkora "bunkó drogos" tömegben ne lett volna ugyanez gyerekjáték. Negyven-ötven körüli emberek gyilkos tekintettel tuszkolnak össze-vissza, nehogy pozíciót veszítsenek (Gy.k.: nálunk Dream Theateren senki nem ugrál, nem táncol, nem pogózik, csak áll és néz...) életük koncertjén, nehogy átmenetileg harminc centivel arrébb kerüljenek miattam, mert akkor már valószínűleg a basszusgitár alacsonyabb hangjai kásásabban szólnak és a jobbról a harmadik Ocotban dobon is kevesebb a visszhang... No comment. Remélem sűrűn jön a Dream Theater Ausztriába.

Szervezők, lebonyolítás

Az igazi poén most jön! A FEZEN fő attrakciója az volt, hogy a több ezer, vasútállomás felé tartó embert szám szerint 15 fős csoportokban engedték fel a felüljáróra. Minden 15 fős csoport elment kábé a feléig, amíg a következőt engedték. Azt hittem, hogy beszarok! Ilyen nincs! Van 4 percem elérni a vonatot, ami tőlem 100 méterre megy el, miközben én majd azt várom, hogy valamelyik 15 fős csoportba bekerüljek. Na több se kellett nekem, megtaláltam én a rést a pajzson, és a kerítés hézagját megfelelő méretűre tágítva elhagytam a rendezvény helyszínét a sínek irányába. Több se kellett a mögöttem állóknak, vezérükként követtek néhányan az ismeretlenbe. Nem haladtunk talán 20 métert sem mikor is artikulátlan ájjámámeg kezdett hallatszani mögöttünk, egyre erősödve. Eleinte leszartam, mert tudtam, hogy először a mögöttem jövőket kapják el, akikről majd egy blogbejegyzésben megemlékezek, mint bátor hősökről, de aztán rá kellett jönnöm, hogy vagy elfutok jó 500-600 métert félhomályban sprintben a sínek és a váltók között az állomásig, megkockáztatva, hogy vonat helyett az Octavia kombi vár majd rám, vagy inkább feladom magam. Utóbbi lett, nem ittam magam eléggé Scofield-re. A 120 kilós, rövid hajú hegyomlásról bontógolyó méretű csöcsei árulták el, hogy papíron a gyengébbik nem tagja, hiányos fogazata nem segített csökkenteni az ordibálással együtt járó nyálfröcsögését. "Ez itt üzemi terület, mit képzel???" Megválaszoltam, hogy kiafaszomnemszarja le, hogy milyen terület, mit képzelnek ezek, hogy mindenki 3 órát áll sorba kilépéskor. "Há azé mehetnek fel ennyien egyszerre, mert... mert... mert ez volt megbeszélve"  - válaszolta felüljárós kérdésemre. Értelmezze, aki tudja. Lukon vissza, ismét a rendezvény területén vagyunk, a tömegben, hurrá, az éjféli vonat elment, reggel hétkor meló. Végül is sikerül eljutni Valhallába, a felüljáróra... valami ilyesmit érezhettek Saigonban az utolsó amerikai helikopterre éppen felférők, mielőtt odaért a Viet Cong. A felüljáróról még szurkoltam egyet a második hullában támadók lelkes kis csoportjának, többen a rendőrségen köthettek ki, mert szegények nagyon rossz irányba indultak, bele az elnyomók bázisába... ott nem volt esélyük, de én még egy néhány percet masszívan kurvaanyáztam a felüljáró közepéről a biztonságiakat, miközben szurkoltam a felkelőknek. Aztán megállapítottam, hogy a felüljárón is vannak ám biztonságiak, akik egy csapatban fociznak a lentiekkel, és miután tájékoztattak, hogy én is eltakarodhatnék már anyámba, a kötelező "udvariassági szóváltás" után végül is elhagytam a fesztiválnak álcázott rendezvényt...

Ez van, ha egy fesztiválra 3000 Ft elővételben a jegy, azaz ha bárki lehet résztvevő, de rendező is...

A rettegés foka

Rettegni márpedig jó! Persze nem mindegy, milyen körülmények között. Autó, motorkerékpár és egyéb ingóságok tulajdonosának lenni Gyöngyöspatán nem az a kellemesen bizsergető érzés. Más a helyzet akkor, amikor a tévét nézve fotelből izgulhatunk, hogy a poszt címét adó műsorban Pákó a nyakát szegi-e végre a bringával toronyépületről leugratás során, vagy megint az unalmas biztonságtechnika győzedelmeskedik, és elmarad az igazi rettenet. Elmarad, hogyne maradna el, mindenki jó előre tudja, hogy nem fog semmi se történni, mert egyrészt felvételről megy, másrészt meg nyilván "okos emberek" megtervezték az egészet. A látványos felvételekkel a műsor készítői viszont így is elérik a céljukat: kellemes rettegés a fotelben.

Ugyanakkor senki ne gondolja, hogy a rettegős realitynek, mint műfajnak ez a csúcsterméke. Ügyes, vicces, tényleg jól megtervezett, de nem a legkirályabb. A legkirályabb dolog ugyanis a híradókban hallott, szépen, fokozatosan gerjesztett marhaságoktól való rettegés. Az az igazi, gyerekek! Amikor a tévé, rádió bemondja, a felét meghallod, a felének a felét megérted, és már terjedhet is a marhaság szerte a világban. Nincs is annál jobb, mikor számszerűsíthető a rettegés tárgya, mint például a CHF árfolyam, vagy az államadósság alakulása. Elhangzik egy-két szám, majd a szájhagyomány rátesz még egy-két nullát. Különösen izgalmas a dolog, ha bejön a képbe egy-két olyan fizikai mértékegység, amit élő ember a szájára nem venne soha (mivel dolga se volt vele soha...), ha nem történne valami nagyon rossz dolog hirtelen a világ másik felén.

Így esik meg, hogy az összekeverhető mértékegységekből, innen-onnan hallott számokból, a ködös múlt majdnem hasonló eseményeinek emlékéből, valamit a média megfelelően előkészített és adagolt információiból megszületik az igazi csoda:

AZ ATOMHISZTI

(hagyok időt magatokhoz térni...)

A rettegés és iszonyat magasiskoláját jelenti az, amikor naponta négyszer, ötször halljuk Csernobil nevét egy aktuális hírrel kapcsolatban... és talán hetente egyszer beleszaladunk egy nyilatkozatba, ami azt próbálja magyarázni, hogy "ennek a helyzetnek semmi köze az akkori helyzethez". Hiába, vannak ilyen barmok, akik magukat tudósnak, mérnöknek mondják, és az a hobbijuk, hogy tönkreteszik az egyszeri ember rettegési kedvét, ha van valaki olyan barom az újságírók közül, hogy megkérdezi őket.

Ne legyenek illúzióink, el kell adni a híreket, minnél szélesebb körnek, lehetőleg minden nap: mert akkor lesz jó a tájékoztatá$. Éppen ezért minden, magára valamit is adó újságíró jól tudja, hogy egy fukushiami atomkatasztrófánál lehetőleg bőséggel használni kell a "határérték x -szerese, evakuálás, tilalom," szavakat, ugyanakkor kerülendőek az olyan, félreértésre (megnyugvásra, továbbkapcsolásra) okot adó kifejezéseket, mint "a jód izotóp felezési ideje 8 nap, a távolság óriási, a hazai háttérsugárzás normál értékének töredéke, természetes radioaktivitás" stb...

Tudomásul kéne vennie a tisztelt tudományos világnak, hogy az egyszeri ember nem tanult magfizikát, leszarja a felezési idő jelentését, nem érdekli az sem, mi fán terem a dózisteljesítmény. Neki ezek egy speciális tudományterület ismeretlen, megfoghatatlan, érthetetlen kifejezései, semmi hasznuk számára. Ugyanakkor van egy hatalmas igénye az unalmas, egyhangú munkás hétköznapjai után egy kis izgalmas reality-rettegésre, és ha egy kilences földrengés, meg egy 14 méteres cúnami hazavágja a hat reaktoros fukushimai erőművet, akkor nekik ne papoljon senki arról, hogy itthon minden rendben. Persze, naná, hogy rendben, Csernobilnál is rendben volt minden, nem is haltak meg ezrek - mondja ő.

Már itt az atomfelhő felettünk, Pozsonyban is valaki mért valamit, nem lehet kapni jódot meg Geiger-Müller csövet, és akkor higgyük el, hogy minden rendben? Miközben rettegni is szeretnénk?? Na azt már nem! Leszarjuk mi kérem, hogy mennyit fejlődött huszonöt év alatt a radioaktivitás méréstechnikája a világgal együtt, és ami akkor  még épp kimutathatatlan volt, az mára kaphatna egy ezres értéket egy modern műszer kijelzőjén...

Egy a lényeg: híradó hattól nyolcig az országos csatornákon, tessék szépen fogyasztani a hírműsort, nem a semmiért, hanem a tömegtájékoztatá$ért készült!



*A poszt megírását nem a magfizikával sosem foglalkozó hétköznapi laikus természetes aggodalmának kigúnyolására írtam. Főleg nem a japánok pillanatnyi problémájának elbagatellizálására, mert ha valami, akkor az ott Fukushimában most bizony csúnya (de nekünk itt nem halálos!) helyzet. Sokkal inkább a gondolkodás kiiktatásának természetes reflexe zavar az olyan embereknél, akiknek ráadásul lehetne némi rálátása a dolgokra... A "mindent kapásból elhiszünk" jelenséget hosszú évek óta kihasználja a média, és  ennek mellesleg legkevésbé az atomkatasztrófa megítélésén látszik meg a következménye. (ami érthető, mert nem hétköznapi a téma, legtöbbünknek vitatni és kételkedni sem lehet úgy benne, mint az új Alkotmány némely témáit illetően) Abba gondoljunk csak bele, hogy ugyanaz a média tájékoztat a például politikáról is, ugyanazoknak az embereknek...

Aki meg más körülmények között szeret izgalomba jönni, de érdekli a téma, annak nukelraj.blog.hu ! Vigyázat: tudományos, tárgyilagos, ráadásul szkeptikus az apokaliptikus jövendölésekkel szemben...

Az Univerzum söpredéke

... vagy ha kevésbé vagy Star Wars fan, és nem tudod kapásból vizualizálni a Mos Eisley-i kocsmát, akkor neked inkább azt mondom: ma este kirajzottak az orkok Vasudvardból...

Sok különböző dolog szerencsétlen egybeeséséből adódott, hogy a Mannán kívül semmi sincs nyitva manapság Földváron ( manapság= péntek, szombat... a többi napon az se...). Megértem én, hogy gazdasági válság, bünti a Pub-Liknak áprilisig, stb... de az, ami ma ott lent kialakult, az Szabó András barátom szavaival mondva: "valami fantasztikus".

Az este egész átlagosan indult, 11 felé még abszolút vállalható arcok tanyáztak a helyen, de egyszer csak beözönlöttek a Halálfalók, és puszta jelenlétükkel szétoffolták a bulit. Az valami fantasztikus, amikor a mosdatlan, bennszülött, halmozottan hátrányos öltözetű kistérségi orkok elkezdik átvenni az irányítást, hozzák a hasonló kvalitású nőstényeket magukkal, és olyan törzsi koreográfiát mutatnak be a táncparketten, mintha egyszerre kerülne megünneplésre egy tucatnyi hím férfivá avatása, meg az esőért könyörgés, kiegészítve termékenységet segítő mozdulatokkal. Szavakkal leírhatatlan, amikor a szúnyogtestű, felfelé kerekítve 16 éves droid szerencsétlen annyira belendül David Guetta zenéjére előadott koreográfiájába, hogy saját nagysága teszi a gravitáció ellen folytatott harcának áldozatává: seggre ül, de nem hétköznapi szinten, és szerez nekem boldog 15 perecet, amit zokogva röhögéssel töltök. Ugyancsak figyelemre méltó a nagy csöcsű szőke, akit biológus kollégám az algák és cianobaktériumok között tartana számon, ha IQ alapján határozná rendszertanilag... Ő nem szép, de legalább nagy a csöcse, és kellőképpen retek, hogy találjon magának orkot ma estére. Fel is mászik az asztal tetejére, hogy onnan mutassa meg "bájait" a távolabb tartózkodó orkoknak, akik csendes nyálcsorgatással reagálják le a jelenséget. Máshol, más bulikban, más emberek asszem' erre mondják, hogy okádék. Itt viszont bálkirálynőnek érezheti magát, ami mindent elmond az estéről.

Egy szó, mit száz: én nem tudom, ki engedte be ezeket, én nem tudom, miért rajzanak ilyen félelmetes módon időnként, mint az afrikai darazsak, én csak azt tudom, hogy ma este speciális effektek és hollywoodi maszkmesterek nélkül átéltem a Star Wars egyik jelenetét, pedig végig Földváron voltam, nem a Tatuinon.

Nem volt tömegpánik, még csak zsúfoltság se, de sokként éltem meg a dolgot.

Remélem be voltak oltva mumpsz ellen gyerekkorukban.

Különös szilveszter...

Szurkoljatok, nyugdíjasok!

Semmiképpen sem szeretném kihagyni a lehetőséget, hogy a legdivatosabb napi témát boncolgathassam magam is, a legprecízebb módon, makrogazdasági elemzések, demográfiai előrejelzések, adójogi szempontok pontos figyelembevétele - nélkül.

Megy itt a nagy anyázás pro és kontra, hörgő bloggerek tervezik magukat kiírni a társadalmi szolidaritás rendszeréből, ezzel mintegy virtuálisan bezúzva személyi igazolványukat, megtagadva magyarságukat, őseik földjét, Árpádig visszamenőleg. Hörgő politikusok papolnak a nemzetközi júdeokommunista izraelhű karvalytőke spekulánsai által a tőzsdén szélnek eresztett eddigi vagyon megmentése érdekében, mert az jobb helyen van az államnál (aki ugyancsak tőzsdére vinné a vagyon egy részét, de legalább nem júdeokarvaly izraelhű kommunista módra, hanem nemzetiesen...). Utóbbiak, és követőik egészen elképesztő dolgokra ragadtatják el magukat, szívem szerint összegyűjteném a narancsos forradalom utcai gerilláinak legjobb kommentjeit, kiadnám könyv formájában, hogy ne csak Dan Brown meg J.K Rowling láz legyen a világban.

A magam részéről az eddigiek alapján eldöntött dolog, hogy maradok a magánnyugdíjpénztárban, mert:

• én amíg élek, nem vagyok hajlandó a befizetésemből 38 évesen nyugdíjba vonult rendőrök, élet-halál harcokban megfáradt 40 éves vámosok, és egyéb, bármely fegyveres testülettől 20 év után nyugdíjba ment ember nyugdíját finanszírozni.
• én amíg élek, nem vagyok hajlandó a befizetésemből a 800 ezer rokkantnyugdíjas rokkantnyugdíját fizetni abban a tudatban, hogy a legrosszabb esetben is csak 100 ezer ember lehet rokkant ebben az országban. A többiről tudjuk, kik és mitől rokkantak... dögöljenek éhen, mindenféle különösebb indoklás nélkül.
• én amíg élek, nem vagyok hajlandó a mindenkoron kötelezően befizetendő adókon járulékokon felül egy megveszekedett buznyákot is a közösbe fizetni, inkább odaadom a júdeokarvalyoknak, de nem ennek az államnak, mert 2 év munka után van úgy tele a tököm azzal, hogy 3 millió tart el 7 milliót + a teljes infrastruktúrát, hogy arra nincs is szó. Nem tartok el senkit és semmit, csak akit én akarok. Ha csak 10 ezer Ft-ot is máshova tudok irányítani havonta, megteszem.
• én amíg élek, nem fogom egy olyan országban a társadalom szolidaritására bízni a nyugdíjamat, ahol a társadalom potenciális járulékfizető rétegének nagyon durván magas százalékát fogják kitenni a színes fémtolvajok, kátrányos helyzetűek, aluljáróban késelők gombamód szaporodó csoportja, akik bizonyára a gazdaság hasznos és termékeny tagjai lesznek, ha a csúnya nácik végre eltakarodnak innen... de mi van, ha mégse? Csak gondolja mindenki végig: a jelenlegi, katasztrofálisnak kikiáltott születési rátában pozitív előjellel jelenik meg Dzsúlióék ipari méretekben folytatott gyerekgyártása... hány olyan "nem Dzsúlió" gyerek születhet napjainkban, akik 20 év múlva tartósan foglalkoztathatóaknak, ezáltal stabil járulékfizetőknek bizonyulnak majd?
• én, ha már megtanítottak számolni, akkor nem leszek rest alkalmazni ezt a varázsképességet...

És akkor sok szeretettel vázolnám fel mindenkinek a legfontosabb érvet, amikhez képest a fentiek elhanyagolhatók:

Nem az a lényeg, hogy mennyit, hanem hogy MIBŐL akar majd nekem nyugdíjt fizetni az, akit ezzel megbízok!

1. verzió: csúnya, rossz, működésével a profitot felélő magánpénztárt szerződés köti, fizetési kötelezettsége van tehát fizet, ha itt az idő. Ha becsődölne, akkor 30 napod van elhagyni a süllyedő hajót, és átmenni egy másik pénztárhoz. Ja, igen, ennyi. Ha a világ összes pénztára becsődöl, akkor majd bízhatsz még egy dologban: a szavazati jogodban. Olyan ugyanis nincs, hogy amikor a lakáshiteleseket, a nyugdíjasokat, és bármilyen kiszolgáltatott társadalmi réteget (ideértve az írástudatlanokat is) meg lehet vásárolni kilóra választási ígéretekkel, akkor a nyugdíj nélkül maradottak jelentős rétegére gúnyos vigyorral mutogasson minden párt és jól leszarja őket mindenki. Ilyen nem lesz..
2. verzió: bejön a Fidesz húzása, gazdasági csodaként vonul be a történelembe Magyarország, hirtelen a teljes fiatalságban tombolni kezdenek a gyermekvállalási hormonok, az égből angyalként alászáll egymillió új munkahely, az euró bevezetése gazdaságilag stabillá teszi az országot, idejárnak nyugdíjért a svédek is... Erre ugyan nincs semmilyen szerződés, hacsak a falra nemrég kiakasztott piros-fehér-zöld házi áldásokat annak nem tekintjük, de jelenlegi jogi ismereteim szerint az formailag kissé kifogásolható egy szerződés... Mint ahogy arra sincsen garancia, hogy nem lesz ebből az egészből gigabalhé, nem lesz 4 év múlva ismét másik kormány, nem lesz bármi egyéb olyan előre nem látható dolog, ami minden felborít. Csak a végtelen társadalmi szolidaritás a biztos, ami a napnál is fényesebben ragyogja majd be országunk egét.

De én ebből a szolidaritásból nem gyenge lendülettel írom ki magam, amint lehetőségem nyílik rá.

Lájkgomb teszt

A csontra kiürült Publik emeletén libasorban wakkawakkázást követett el néhány helyi fiatal, ez pedig kezdi biztossá tenni azt a megérzést, hogy minden idők legbugyutább sporteseményre írt zenéje még néhány hétig biztosan repertoáron lesz minden környékbeli DJ-nél... Bár ez nem akkora tragédia. Nyár óta tudjuk, hogy ezzel nem offolják annyira a bulit, mint egy jó Quimbivel, Kaukázussal, Péterfy Borival és egyéb, egy egykor szebb napokat látott állami rádió által felfuttatott mai überkultur formációkkal. Shakira nem tesz kárt a buliban, legfeljebb unjuk már kissé.

Papírformának megfelelően alakult a szombat, még Sz. Máté "márciusig elmegyek, igyál már velem egy búcsú viszkit, ne legyél mán fasz, most miért nem iszol velem..." előadása utáni goodbye drink elfogyasztása sem okozott határérték túllépést, és fogyasztható volt a székelykáposzta vasárnap délben. Azért azt most is hangsúlyozni kell, hogy Baresszal lett volna teljes az este, de tudomásul vesszük a bankszektorra Nazgúlként rontó kormányzati intézkedésekből fakadó (?) ritkuló itthon tartózkodását (mi mást tehetnénk). Örömteli bejelentésekből viszont nem volt hiány, mindenki kezdje a hétfőt Mol részvények vásárlásával, ha már a magánnyugdíjjal akkorát szoptunk, mint Pamela anno Tommy Lee yachtjának fedélzetén...

Végül megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam mindenki becses figyelmét a hagyományossá váló BalatonParty Christmas World Tour 2010 eseménysorozatra, melynek turnézáró show-ja (két budapesti koncertet követően!) a Balatonföldvári Római Katolikus Templomban lesz december 23-án este.  További részletek hamarosan a fészen!

A legigazságtalanabb kiállítás a legkeményebb meccsen

Nagy Szabolcs 1985-2010

Csak remélni merem, hogy egy jobb helyre kerültél! A legendás csapatnak örökre tagja vagy! Senki sem fogja elfelejteni azokat az éveket, amiket velünk töltöttél azon a beton pályán, a gimiben... Emlékezni fogunk Rád mindig!

Most már föntről is kiabálják:

"Csak a C-sek!"

Varázslatos 45

Aktuális hiszti téma szegény kátrányos helyzetűek kipaterolása francia honból, és természetesen a máskor zseniális poénokkal szórakoztató indexes Bede Marcika is csatlakozott a Sárközynek Hitler bajuszt rajzolók népes táborához. El sírta bánatát, hogy mekkora aljas ez a francia politika, és hogy nem volt ilyen Európában '45 óta...

Ilyenkor kezd nálam teljesen világossá válni, hogy amit mi felvilágosult Európának, liberális, szabad államközösségnek gondolunk, az valóban államközöség, valóban liberális, csak éppen nem felvilágosult... Miért? Azért, mert most állnak neki rendet rakni, pedig 20-30 éve kellett volna. Sötétség van még mindig a legtöbb országban, egyedül a mindig balhés franciák veszik észre, hogy a világ kulturális bölcsője mostanság bizonyos szempontból van akkora ganyédomb, mint fekete Afrika... Itt aztán tényleg mindent lehet, idejössz akárhonnan, baszol beilleszkedni, szarsz a törvényekre, és ezt kulturális sokszínűségnek kommunikálod.

A dolog persze nem innen kezdődik, hanem onnan, hogy pár száz éve ük-ük apiáink úgy gondolták, hogy azért van a világ Európán kívüli része, hogy eltartsa a "Gyönyörű Nő" lakóit. Ennek megfelelően rendezték be a Földet Európa + gyarmatai konfigurációban, aztán csak ütötték a vasat, amíg meleg volt. A történelmi fagylalt pedig természetesen visszanyalt, és be kell látni: a két világáhborúval korán sem ért véget történet, mai napig isszák a levét a dőzsölésnek az egykori gyarmattartók.

Létrehozták ugyanis 1945 június 26-án a Nemzetközi Sóhivatalt... leginkább a nem kevés háborús lelkiismeret furdalás elfolytása végett (és itt most nem is a gázkamrákra, hanem inkább Drezda bombázására, az európai Hiroshimára gondonék, például. Érdemes elolvasni a linket, mert hollywoodi szuperprodukció nem lesz belőle...). A nagyszűren impotens ENSZ pedig kijelölte azt a szabadnak és felvilágosultnak látszó utat a világ számára, amiben béke, emberségesség és szabadság lengi be a Föld lakóinak életét. Nos, ezt a közfelkiáltással megalkotott csodát az elmúlt 65 évben a teljes világ teilbeszarta... kivéve persze Európát.

Itt, a vén kontinensen hágott a tetőfokára az emberi jogok tiszteletben tartása, a kulturális másság elfogadása, az egyén szabadságának tiszteletben tartása. A végeredmény címszavakban:

• ETA,
• IRA,
• 10.000 felgyújtott autó egy halott bevándorló miatt,
• több, mint háromillió török Németországban (vigyázó szemetek a germánokra vessétek, a következő szaros bili ott fog borulni, és ha abból indulok ki, hogy milyen a német, ha pipa, hát egyáltalán nem lesz jó buli...)
• lángoló cigányputrik Itália szerte (nem linkelek, majd megkeresitek a youtube-on)

Sorolhatnám még, de ez is elég, szerintem. Hatalmas ötlet volt ez szabad és emberbarát Európa kigondolása 45-ben, és még csodálatosabb lett a kivitelezése. Itt azóta is tényleg mindent lehet. És nehogy rácsapj az arab kezére, ha lop, mert akkor náci vagy. Ne háborodj fel, ha a "német kebabárus" civilben a lányodnak kínálgatja a füvet, mert akkor náci vagy. Ha megelégelted a más, pl vándor életmódot folytatók (=minden történyt leszarunk, köszönjük a segélyt...) társaságát, és kipaterolnád őket, akkor nem simán náci, hanem maga Adolf vagy! Sőt, ha itt élsz Európában, alapból náci vagy, ez a default setting, mióta megszülettél, és egész életedben azért kell dolgoznod, hogy az itt élő más kulturájú (=sosem náci) nép jól érezze magát.

Nehogy megint az legyen, mint 45-ben.

Ébredés

Mike Portnoy a mai nappal megszűnt a Dream Theater együttes dobosának lenni... csak úgy, 25 év, 10 stúdió album, jó pár világ körüli turné és 7-8 millió eladott lemez után ma benyögte, hogy elég, nem akarja ezt tovább csinálni.

Hivatalosan annyit közölt, hogy ő nem akart volna nekiállni januárban az új lemeznek, több időre lett volna szüksége pihenni és feltöltődni, de a többiek meg nem akartak leállni. Ennél nagyobb bullshit úgy gondolom, hogy nehezen hihető el.

Idén nyáron az Iron Maidennel turnéztak együtt Amerikában, és egyáltalán nem mondható, hogy előzenekarként... Special Guest volt a hivatalos megnevezés, de igazából a metál műfaj két legendás és meghatározó együttesének tunéja volt, amelynek koncertjein a Dream Theater lépett fel először.

"Madison Square Garden! 25 years ago three teenagers from Long Island put this band together and dreamed this night..." Mondta Portnoy nemrég a new yorki közönségnek, utalva ezzel arra, hogy nem kis dolog, ha az ember Iron Maidenen szocializálódik, majd 25 év múlva egy színpadon, egy koncerten nyomja velük. Ez valóban nem adatik meg mindenkinek.

Egy olyan embernek viszont, akiben a páratlan tehetség és az alkoholizmust is legyőző munkamánia keveredik - megadatott. Ugyanez az ember pár hét múlva pedig történelemmé teszi azt a 25 éves pályát, amit senki nem tud kellő részletességgel leírni egy blogbejegyzésben, de gyanítható, hogy többen megteszik majd könyv formájában hamarosan...

Nehéz úgy összefoglalni a mai nap hírét, hogy az ne megemlékezésnek, gyásznak tűnjön. Hiszen szerencsére nem halt meg senki, mindenki él és virul. Továbbá számtalanszor megtörtént már, hogy legendás együttesekből kiváltak meghatározó tagok. A Dream Theater esetében mégis kissé érthetetlen a dolog, mert Portnoy magát a legnagyobb DT fannak definiálta, a zenekar az ő életének és testének a része, a gyermeke, amit még nemrég elhunyt apja nevezett el Álomszínháznak. Egy rajongó pedig nem szokott ok nélkül elfordulni attól, amire csillogó szemekkel nézett egy fél életen át. Ő mégis megtette, és élete legnehezebb tettének minősítette a mai elhatározását. Szomorú nap ez a mai azoknak, akik együtt álmodták az öt zenésszel ezt a két és fél évtizedet (vagy kevesebbet), szomorú azoknak a fiataloknak, akik majd ezután jönnek rá, hogy bizony megnézték volna élőben egyszer a sokat emlegetett produkciót... de már valószínűleg nem adatik meg nekik (technikai részlet: ha egy zenekarból kilép a dobos, de a zenekar határozott szándéka, hogy folytatják a zenélést, akkor szerződtetnek egy újat. Ha a réginek eszébe jut x idő múlva, hogy de jó lenne összeállni a régi fiúkkal, akkor is ott lesz még a helyén valaki, akit onnan eltávolítani max egy koncert erejéig lehet különösebb tiszteletlenség nélkül. Nem valószínű, hogy elkapok egy Mike Portnoy dobverőt életem hátralévő részében...)

Mennek persze az udvarias jó kívánságok oda-vissza, sok sikert az új albumhoz, sok sikert az új projecktjeidhez... csak udvarisság helyett inkább az értetlenséget fokozzák bennem. A Wikipedián Mike Portnoy egykori Dream Theater tagként van feltűntetve.

Soha szarabb ébredést ennél...

Szezonzárás december 31-ig

Megy még ez itt, csak nem jutott rá idő, meg hát mindenki tudja jól, hogy facebook kills blogs.

Most el kellene mesélni milyen volt Prága, mi ment előtte 1-2 hétig, milyen undorító azóta az ősz, de vagy ott voltál, vagy elmeséltem már, vagy nem is érdekel. Fényképek a fészin, sztorik az ivászatok alatt elemződnek, nincs most mit hozzátenni igazából. Olyan augusztust csináltunk, hogy arra amúgy sincs szó, helyi és meghívott sztárvendégek randalíroztak itt hetekig, mindennapos elázások közepette. Elveszítettem a hangszervásárlás szüzességem, utólag elég jó boltnak bizonyult az új Yamaha, bár ott akkor majdnem frankhiteles állapotba kerültem tőle.

10 évet öregedtünk kb 10 hét alatt, de megérte. Szezon 2010 rendben lezajlott, egyszer majd talán összeszedem részletesen az eseményket. Nincs más hátra, mint zárni a szezont egészen deceber 31-ig, amikor is megnyitjuk az újat!

Egyéb okosat nem tudok. Ja, de: az iskolák környékén mindenki óvatosan vezessen: becsengettek!